Keresés
  • Miklós Ozsváth

Carving dióverőn? Vagy dióverős technikák carvingon? A XXI. századi síoktatási tematikák kialakulása

Voltak békebeli nyugalmas idők is a síoktatók életében. A '80-as évek végén teljesen mindegy volt, hogy a legújabb osztrák tantervből készültem szakképzősként vagy az 1972-es németből. Mindig változott valami, de a lényeg nagyjából ugyanaz maradt. Így nem is tépett szét minket az ideg, hogy mit is kellene tanítani. Egyik évben volt völgytámasz, aztán kiirtották, pár év múlva visszahozták, de a hóeke mindig ugyanolyan volt.

Bezzeg az utóbbi évtizedekben szegény síoktató csak kapkodhatja a fejét, és ha nem követi a sokféle oktatási módszertant. Még az is előfordulhat, hogy a szülő szembesíti azzal, hogy elavult, korszerűtlen módszerekkel tanítja a csemetéjét.


Visszatekintés


A síelés a XIX. század végén költözött az Alpokba, aztán évtizedek teltek el, amíg a megszállott sírajongók találgatták, hogy milyen mozdulatokkal lehet a legjobban lecsúszni a hegyoldalról. Úgy 1930-40 környékére megállapodott a forrongás, nagyjából egységes alapokra került a síelés.

Mozgástanításában meglehetősen komoly szempont, hogy tudjuk, milyen mozdulatokat tanítunk. Így a síoktatás módszerei is nagyjából akkorra álltak össze, amikor már a technika is stabilizálódott. Ezek a módszerek a mai napig uralkodnak. Igen, a világban ma elterjedt síoktatási tematikák a fából készül sílécek és bőrcipők idejéből származnak.


Később változott ugyan felszerelés, jobb anyagokból jobb sílécek készültek, de világmegváltó forradalom nem történt. A legnagyobb változást a műanyag sícipők hozták, de még ettől sem változott meg alapjaiban a síoktatás. Ugyanazt tanultam bőr sícipőben, mint amit tanítottunk később műanyagban. A különbség annyi, hogy könnyebb volt megcsinálni.

Tartott ez addig, amíg a snowboard előretörése nem hozta zavarba a síipart, és teret nem engedtek a carving síléceknek. A pletykák szerint az első carving lécek a '80-as évek közepén születtek meg, de a fiókba kerültek az akkori tervek. Aztán az üzleti érdek előhozta őket a '90-es évek közepén, és elkezdtek a boltokban is megjelenni az első carving lécek.


Ott volt az új felszerelés, amelyet azoknak kellett volna felvenni a lábukra, akik egy nagyjából 40-50 éve változatlan világban éltek. Megpróbálták beleilleszteni a saját megszokásaikba, és így a síoktatás kétféle módon reagált.

Voltak akik megpróbálták teljesen figyelmen kívül hagyni. A síoktatók többségének évekig nem volt még carving léce, a bevált hosszú léceken oktatták azt, amit addig is. Mások úgy nyilatkoztak, hogy ez egy úri huncutság, múló divat, hóbort, amit azok tanulhatnak meg, akik már elég jól síelnek. A haladó síelőknek lehet egy kis kitekintés, ha van kedvük hozzá.

Voltak persze lázadók, akik megpróbáltak valamit kitalálni erre a sílécre. Ők elszigetelten, a nulláról próbáltak meg kitalálni teljesen új dolgokat.


Jellemző, hogy Ausztria elég későn, 2005 környékére építette be a carvingot a síoktatásába, bár tény, hogy meglehetősen korszerű felfogásban. Óvatosan jártak el a nagy síoktatótársadalom érzékenységére - és a nagy tömeg tehetetlenségére - tekintettel. Aszimmetrikus lett a hóeke (új nevet kapva: Kurvenfahren), a támasztott lendület Carving Grundstufe névre keresztelődött. Aztán pár év múlva egy tollvonással eltűnt a modern személet, és radír nyomán minden visszatért a '90-es évek kerékvágásába.


Ebből a szempontból érdekes, hogy a 1995-ös Interski Kongresszuson Japánban, Nosawa Onsenben már lehetett hallani szórványosan híreket a carvingról, de még az 1999-s kongresszus sem a carvingról szólt, pedig addigra már az üzeletekben elérhető volt bárki számára az új felszerelés. Ezen a kongresszuson az egyik kivételt Magyarország hozta, hiszen az egyik nem hivatalos workshopon egy carvingra alapozott tematikát mutatott be.


A síoktatási módszertanok Magyarországon


1998-90 környékén két dolog is történt itthon:

  • 1998 április elején vettük fel Hochkaron egy készülő új könyv - A sízés 2000 - képanyagát, a könyv pedig 1998 decemberében készült el.

  • 1998/99 telén készült el Szabó László keze alatt a Kanyarvarázs című videó


A Kanyarvarázs talán a világ legelső olyan tematikája, ami teljesen a carving sílécekre épült. Mellbevágóan új felfogás, új mozdulatok, csak kapkodtuk a fejünket. Laci zseniálisat alkotott. Semmi köze nem volt a '40-es évekhez sem az 1972-es német tantervhez. Valami teljesen új volt, és ráadásul gyerekekkel ki is próbálta. Ugyan még csak 1.0 változat is volt, de már működőnek bizonyult.




Dosek-Ozsváth: A sízés 2000, 1999

Talán könnyebb megérteni a kor szellemét, hogy kb. ugyanakkor csináltuk a könyvet (a szerzői gárdában is van átfedés), ami viszont egy teljesen klasszikus, régi módszertant tartalmazott, és a Laci-féle carving csak egy fejezetként került be a klasszikus tematika mellé. Nem volt sem bátorságunk, sem tudásunk Laci anyagát tenni bele főcsapásként, és kihagyni a klasszikus síoktatást. Pedig addigra már ezer kérdés merült fel bennünk, és már egy ideje éreztük, hogy a hagyományos tematika nem jó.


A Kanyarvarázst meglátva azt éreztük páran, hogy ez egy olyan forradalmi újdonság, amit meg kellene ismertetni a világgal is, amire kitűnő lehetőség lehetett az 1999-es Interski Kongresszus Norvégiában, Beitostolenben. Az az apró probléma volt, hogy az SMSZ akkori szakmai vezetése nem támogatta az ötletet, így Kerese Jánossal, az SMSZ akkori elnökével meghekkeltük a delegációt, és Lacit és a Kanyarvarázst kiszerveztük mint nem hivatalos workshopot a kongresszusra.


A Kanyarvarázs meghatározó világítótorony lett a magyar síoktatásban, de az áttörés még váratott magára. Az 1999 őszén tartott koordinációs táborban még mindig a hagyományos hóekét gyűrtük. Annyi hangzott el, hogy a carving valamikor a támasztott lendület után, a párhuzamos lendület környékén lehet egy kitekintés az érdeklődőknek. A közhangulat a táborban forradalomra kezdett hasonlítani, így másnap mégis előkerült a carving mint téma. A gond az volt, hogy senki nem volt rá felkészülve. A csoportokat vezető - részben kiképzők, részben meghívottak - egy részét teljesen felkészületlenül érte a helyzet, végül mi mutattuk meg nekik, hogy miről szól ez a síléc. Szerencsére volt olyan is, aki rugalmasabban közelítette a kérdést, felkészültebb is volt, így az ő csoportjaikban elindult egy konzultatív műhelymunka.


1999-ben az SMSZ új vezetésében Kovács Tamás Attila kezébe került a szakmai vezetés, ő pedig a szakmai bizottság vezetésére Szabó Lacit kérte fel. Elindult egy új szakmai gondolkodás, de hosszú útnak néztünk elébe. Friss levegő, analitikus, elemző gondolkodásmód volt a jellemző. Mindent alá kellett támasztani érvekkel, de még ma is emlékszem arra a beszélgetésünkre, amikor Tamás elfogadta, hogy a dinamikus támasztott lendület a lépéssel rossz irányba viszi a síelést, és kiirtottuk a tematikából.


A koordinációs táborokban egyensúlyozni kellett, hiszen a legtöbb síoktató csak a hagyományos síiskolát ismerte, és nehezen ment az átállás nekik. Mi, kiképzők is kerestük a pontos végrehajtásokat, órákig tartó viták mentek arról, hogyan kell megcsinálni a nyomásváltásos hóekét stb. Izgalmas, de nehéz folyamat volt.


2003-ban Kovács Tamás Attila úgy döntött, hogy nem folytatja, és engem javasolt utódjának.

Addigra már a legtöbb kiképző elfogadta, hogy hogy a fékező-csúszó hóeke nem jó irány, a „félhóeke” irányába kell továbbmenni. Dolgoztunk a tematikán, megjelent a völgyláb (leendő ívbelső) terhelése az élváltás alatt hóekeívben és párhuzamos lendületben is, de dolgoztunk a hóekeív és a karcolt lendületek kapcsolatánc is pl. Sokat nehezített a munkánkon, hogy alapvetően hibás biomechanikai alapon voltunk (centrifugális erő, repítő erő, a kanyarból kimutató erőre adott válaszok és egyéb zagyvaságok). Az alapiskolában pedig nem volt meg az a lépcső, hogy miként alakul ki a félhóeke a legideálisabban az egyenes siklásból (a hiányzó léncszemet 2012 környékén találtuk meg). Nehéz munka volt, sok ellenállással. A háromévenkénti továbbképzés annyit sem ér mint halottnak a csók, lényegében minden évben elölről kellett kezdenünk az anyagok átadását az éppen megjelent síoktatóknak. A kiképző oktató egy része sem lelkesedett a változásokért. Nagyban nehezítették a haladást ez ilyen jellegű mondatok: „Miért nem lehet, hogy két éven át ugyanazt mondjuk? Miért kell minden évben valami változás?”


A nehézségek ereősen visszafogták a fejlődést, de a fejlesztés és a munka ment tovább. Pont a napokban találtam meg egy szakmai anyagot 2010. decemberéből, ami érdekes olvasmány. Egyrészt látható benne, hogy tíz évvel ezelőtt még az SMSZ keretein belül már olyan gondolatok foglalkoztattak a szakmai irányítást, amelyek ma is meghatározóak. Másrészt vicces olvasni, hogy milyen tévedések, hibák voltak a fejünkben akkoriban, amelyek tisztázásáig nem lehetett tovább lépni.


Összefoglva

Érdekes nézni, hogy még 2020-ban is szakmai vitákat folytatunk arról, hogy fékező-csúszó hóekével kell-e kezdeni a síoktatást, kell-e kihajolni, repülőzni stb., miközben már több mint húsz évvel ezelőtt kiderült, hogy az 1940-es évek bőrcipőre és falécekre kitalált módszertana nem hatékony a carving síléceken.

Érdekes, hogy sokszor azok kardoskodnak a múlt évezred oktatási módszerei mellett, akik nagyjából akkor születtek, amikor már léteztek a modern felfogású szemléletek.

Érdekes, hogy „új hóekének” neveznek egy olyant, amit egy 22 éves videón mutat be Béki Piri, Pásztory Gábor, Schiessl Konrád és Szabó Laci.


Az már csak hab a tortán, hogy az 1980-as és 1990-es évek általános sportfelfogása ma már messze nem érvényes a testtartásra, kivitelre, az egészséges mozgás szempontjaira vonatkozóan. A hagyományos síoktatási módszerek, a kihajolás, a kifli stb. az akkori felfogásnak talán még megfeleltek, de a mai sportban hibás, kerülendő mozdulatok. Ha más miatt nem, már csak emiatt át kellene gondolni a múlt század síoktatási módszereit.






442 megtekintés

+36-30-9210850

©2019 by Síoktatóképzés :: IST - SKI C.U.L.T. - Impresszum